2010. január 30., szombat

Csak úgy.

Ezen a héten is sütöttem de valahogy a blogra kevés időm volt.
Átlagosnál is fáradtabbnak éreztem magam sajnos . Nem is nagyon fotóztam,
Sajtos pogácsákat igen itt a kép róluk:
 
A receptet később hozom.
Ma citrom habos tortát készitettem:


Ezt még kicsit fogom variálni és majd akkor írok róla!
Egy baj van vele, hogy túl hamar elfogy talán azért, mert nagyon finom! 
 

Pizza.

Megint pizzát sütöttem (2 hete volt de nagyon szeretjük) ismét gombás de most másképp. Tészta receptje itt ismét másfeles mennyiséggel készítettem.
Fél kiló gombát megpároltam ( só, oregáno, pizza fűszer és bors izésítéssel)  :
Sonkát ( két féle krakkói és paraszt sonka)  kockára vágtam:
 
Sajtot ( mozzarella) :
 

Tészta megkelt közben kinyújtottam, lekentem pizza szósszal: 
  
Rátettem a gombát, sonkát és a sajtot: 


200 fokra előmelegített sütőben készre sütöttem:




2010. január 25., hétfő

Muffin kandírozott narancs és citrom héjjal!


Régen sütöttem muffint ma gondoltam azt készítek! 
Dani fiam ha  hazajön a munkából és megette vacsoráját mindig kérdi, hogy sütöttél valamit? Általában a válasz igen ha nem akkor látszik, hogy csalódott! Ezért sütöttem ma is pedig a tegnapi karamell krémes torta épp este fogyott  el:


A muffin receptjét innét vettem ezt szoktam variálni most így:
Hozzávalók: 
20 dkg       liszt
20 dkg     cukor
20 dkg    vaj ( én margarint használtam)
5 db     tojás
1/2 csomag   sütőpor
1   csomag vaníliás cukor
citromlé ízlés szerint
1 kanál kandírozott narancs és citromhéj
Bevonat:
3 kanál viz
2 kanál cukor
2 kanál kakaó
3 dkg vaj
A sütőt 200 fokra bekapcsolom. Muffin formát papírokkal kibélelem.
A margarint felolvasztom a tojásokkal, cukorral, vaníliás cukorral jól kikeverem. (mixerrel)
Szitált lisztet és sütőport lassan hozzákeverem végén teszem bele a citromlét és a kandírozott narancs és citrom  héjat. Könnyű levegősnek kell lenni.
Formába teszem kisütőm 20-25 perc gázsütővel.
Amikor a formába tettem a papírokat ezt találtam :


Jót nevettem rajta! Fél adag muffínhoz! :)
Kisült:


Leszedtem róla a papírt. 
Elkészítettem a csoki bevonatot. 3 kanál meleg vízbe belekevertem 2 kanál cukrot és 2 kanál  kakaót.
Lassú tűzön állandóan keverve forrásig főztem levettem belekevertem a vajat. Kanállal a muffinókra öntöttem.Színes dekor cukrot tettem rá.


2010. január 21., csütörtök

Filmes játék!

Elég régen megkért Kiskukta, hogy soroljak fel öt kedvenc filmet. Kiakartam dolgozni de sosincs annyi időm, hogy befejezzem.
Ezért inkább csak néhány  szóban képben ismertetem.
Hair fiatalkorom kedvenc filmje bármikor szívesen megnézem érzelmeket megindító szabadságról, szerelemről, háborúról. 

Írás és kép itt: Port.hu

Zeffirelli féle Rómeó & Júlia. Gyönyörű szép film mester munka.

 William Shakespeare iránti szeretetem e film után jött ki. Azóta is tart.


Írás és kép itt: Wikipedia

Rettenhetetlen. Mel Gibson kedvenc színészem és rendezőm. Nem lehet szavakba ölteni szeretem ennyi.
 
Kép itt , írás itt.
Ezek után a fantasy-k királya jön mi más lehetne mint : A Gyűrűk Ura. Olvastam is úgy is gyönyörű de maga a film is csoda J.R.R. Tolkien könyvének nagyon szép filmje.
Kép innét Írás itt.



Ezek után a végére a kedvenc metál bandám az Iron Maiden  turné filmje jön a Flight 666. Élmény nézni, hogy egyik percben nagy sztárok mennyire emberiek is tudnak lenni és betekintést nyerhetünk egy turné életébe.

Filmbemutató  itt Kép innét.
Mind az öt filmet ajánlom megnézésre még a Maiden filmet is.
Szerintem mire ide jutottam sok blog író már megkapta a feladatott így én most nem küldeném tovább!

2010. január 18., hétfő

Burgonyás kenyér. ( Limara után szabadon).


Mint előző írásomban leírtam tegnapról maradt tört krumpli gondoltam elhasználom kenyérbe.
Átmentem Limaráhóz meg is van a recept annyit változtattam rajta, hogy nekem tört krumplim volt és nem burgonya püré.  Formázva:

 




 Fél órával kisütés után  cserepekkel. Jöttek a tetőfedők! ( Emes után szabadon)! Köszönet Limarának, hogy megint találtam nála egy jó receptet! 

Burgonyás pogácsa.


Tegnapi ebéd sült oldalas volt tört krumplival. A krumpliból  maradt egy jó adagnyi gondoltam sütők belőle kenyeret ( következő írás) de még így is maradt bőven hát akkor abból Burgonyás pogácsa lesz. Elővettem Pelle Józsefné csemegék könyvét és rögtön ki is kerestem a receptet.
Burgonyás pogácsa:
1 dkg elmorzsolt élesztőt 2-3 evőkanál langyos tejjel leöntve kissé megkelesztjük. 30 dkg finomlisztet elmorzsolunk 10 dkg zsírral, összegyúrjuk a megkelt élesztővel, fél tojással (a másik felét félretesszük a kenéshez). 20 dkg  héjában főt ( nekem 24 dkg és maradék tört ) kihűlt burgonyával. Én átgyúrtam és  még 10 percre betettem dagasztásra a kenyérsütőbe. Utána kelesztő tálba fél órát kelesztettem.
200 fokra bekapcsoltam a sütőt. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk apró pogácsákat szaggatunk belőle.  Ettől én eltértem bevagdaltam késsel a tetejét és pizzavágóval kis kockára vágtam. Lekentem a tojással és szép pirosra sütöttem. Nagyon finom pogácsa lett belőle!

2010. január 16., szombat

Gombás , császár szalonnás pizza.

Ma pizzát sütöttem E. Margit receptje alapján. Én 1,5 szeres mennyiséget vettem a tésztából így lett  tele két nagy gáz tepsi.
A 0,5 kg gombát megpucoltam felszeleteltem megmostam amíg csöpögött le róla a víz addig előkészítettem a a tésztát a kenyérsütő gépbe 20 percet dagasztottam.
20 dkg szalonnát felkockáztam kicsi olajon megsütöttem rátettem a gombát sóztam, borsoztam. Zsírjára sütöttem:

Lehúztam a tűzről és rátettem 2 tubus spar pizza szószt meg egy kis vizet:
 




10 percet pároltam és lekapcsoltam a gázt.
A tészta 30 perc kelesztés után kivettem a kenyérsütőből :
 



Két cipót formáztam belőle:
 



Kinyújtottam betettem a gáz tepsibe megszurkáltam:
 
Rátettem gombás szószt meg a sajtot  :


Fél órát sütöttem:
 
Persze utána a másikat is  sütöttem!
A Henz pizzaszószt jobban szeretjük de a bkv sztrájk miatt nem tudtunk messzebb vásárolni menni így beértük a spar pizza szósszal.
 



2010. január 15., péntek

Fagyi szelet.



Régóta szerettem volna megcsinálni ezt a receptet. Arányok megvoltak csak leírás nem ( férjem nagynénjétől aki anyósomnak írta le ).
Interneten kerestem Margit2 honlapján  találtam meg ezúton köszönöm a receptet.
A leírás szerint készítettem   nagyon finom sütemény lett belőle. Egy baja van hamar elfogy.

2010. január 12., kedd

Jól bevált kenyér.



Limara féle Jól bevált kenyeret sütöttem kocsit másképpen.
Hozzávalók:
2      dl             víz
2      dl             kefir
3      dkg          vaj
20    dkg         öreg-tészta  Limaránál olvasható).
2      kanál       burgonya pehely
2      km          só
10    dkg         tk. tönköly liszt
15    dkg         rétes liszt
25    dkg         sima liszt
1      km          cukor
1,2   dkg         élesztő
Rővidtések :  km- kis mérő amit a kenyér sütőhöz adnak. Tk- teljes kiőrlésű.
Főbb alapanyagok:

Persze nem kötelező ezt használni de nekem nagyon jól bevált alapanyagok.
20 perc dagasztás ( én kenyérsütőben végzem) után kelesztőtálba teszem jól átgyúrom.
kel 20-30 percet átforgatom duplájára kelesztem 30-40 perc megformázom:
 

Sütőzacskóba és formába teszem:
 
kelesztem 20-30 percet, bevágom kel még 10 percet:


Bespriccelem vízzel 230 fokra előmelegített sütőbe teszem kb. 50 percig sütőm.
 





2010. január 11., hétfő

Fánk.


Ma csirke húsleves volt ebédre ehhez készült a fánk.
Hozzávalók:
1 kg     liszt
6 dkg   cukor
5 dkg   vaj
4 dkg   élesztő
1 dkg      só
4 db   tojás
6 dl      tej
Én feléből készítettem 8 cm-es kinyomóval 16 db lett.
Az élesztőt 1 dl langyos tejben kevés cukorral megfuttatjuk. A lisztet előmelegítjük. A tojást, cukrot jól elkeverjük, az élesztőt beleadjuk , hozzá adjuk még az 5 dl meleg tejet, a sót a melegített lisztet. Jól kiverjük kézzel persze lehet robottal is úgy könnyebb. A vajat lassan a tál széléhez kenjük így a  tészta apránként leszedegeti. Letakarjuk vagy kelesztő tálba kelesztjük 1 órát ( duplájára).
Ha megkelt jól meglisztezett táblára öntjük, ujjnyi vastagra nyújtjuk, kiszaggatjuk, letakarva 0,5 órát kelesztjük. Nem kell bő olajban sütni hanem inkább  mindig öntsünk hozzá. Egyik oldalát letakarva sütjük.
Közepét ujjunkkal benyomjuk ez tesszük alulra az olajba.
Sárgabarack lekvárt (házit) adunk hozzá, vaníliás porcukorral megszórjuk.

Amerikai sült csirke (szárny).



Tegnap ebédre a fenti szakácskönyvből készült az Amerika sült csirke.

Hozzávalók:
2 db csirke  ( 80-80 dkg)
én 8 db közepes csirke szárnyból csináltam.
10 dkg   liszt
fél teáskanál só
2 db tojás
5 evőkanál ásványvíz
fehér bors ízlés szerint
Olaj vagy kókuszzsír ( 1 kg )  a kisütéshez 

A lisztet összekeverjük a sóval tojással ásvány vízzel borssal.
 
20 percet pihentetjük.
A csirkéket  nyolc részre daraboljuk. Szárnyakat ketté vágtam ( végét levesbe főzőm).
Megmossuk leszárítjuk, besózzuk.
A zsiradékot egy olajsütőben vagy egy sütésre alkalmas mély edényben 180 fokra hevítjük.
A sütőt 100 fokra előmelegítjük.
A húsdarabokat egymás után a tésztába mártjuk és kis adagonként, hogy a forró zsiradékban
úszhassanak, ropogós pirosra sütjük. A csirke részek sütési ideje oldalanként körülbelül nyolc perc.
A megsült húst nedvszívó papírra tesszük és egy előmelegített tálon addig tartjuk a sütőben  amíg az összes hús kisül.
Nagyon finom hozzá  zöldborsó vagy kukorica saláta valamint a friss fehér kenyér.
Én sült krumplit sütöttem hozzá és mellé savanyúságot adtam.





2010. január 9., szombat

Élesztett öreg-tésztás kenyér.


Tegnap élesztett öreg-tésztás  kenyeret sütöttem.
Receptet  mint kenyereim többségét Limarától vettem.
Annyit változtatam rajta, hogy az elő tésztát 1 órát kelesztettem, meg 10 dkg tk. tönköly liszt ment bele.
Ami véletlen mivel nem szoktam használni (családunk egyik fele nem szereti)! Eladó a boltban össze cserélte.
Kiderült, hogy megeszik tk. liszttel is! Igy veszek máskor is!
Dagasztás után 40 percet kelt:


Megformáztam sütő zacskóba tettem:


Duplájára kelesztettem és bevágtam:


Kelt még 10 percet 230 fokra melegített sütőben készre sütöttem. 
A kész kenyér fent látható!



2010. január 8., péntek

Kreatív Blogger.


Kaptam ma egy díjat Belly-től amit nagyon szépen köszönök!
Vannak feltételek is aminek eleget kell tennem:


1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam.
2. A logót ki kell tennem a blogban.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot, amit mások érdekesnek találhatnak rólam.
5. Tovább kell adnom 7 „blogbarátnak”.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Egyes- hármas megtörtént. Blogomba is kikerül majd a díj.
7 dolog magamról: 


1.Régóta nem dolgozom itthon vagyok a jelenleg 19 éves Tibor fiammal aki autista.
Ezért van több idő főzésre sütésre.
2. A férjemmel több mint 24 éve vagyunk házasok. Nagyon nagy támasz nekem sokat segít!

3. Szeretem a Metal zenét eljárok a fiúkkal koncertre is!
4. Kedvenc idő töltésem piacokra járni nagyon szeretem a hangulatát.
5. Szeretek olvasni.
6. Másik kedvtelésem a múzeumba járás.
7. Nem szeretek takarítani persze megcsinálom mivel az eredményt élvezem.

Vise Lady-hez hasonlóan én is három bloggernek adom a díjat:

Limara 
Moha 
Vali 
Mind hármukat még E. Margitkánál ismertem és Nekik köszönhetem, hogy finom kenyeret és  péksüteményt tudok sütni.

Nagyon hálás vagyok mind hármótoknak.
 










2010. január 6., szerda

Kakaós piskóta tekercs kávés krémmel.


Általában két féle  piskótát használok a vizest már leírtam.
Most ennél egy könyebb lazább jön.
Hozzávalók:
1 db       tojás
3 dkg    cukor
2  dkg      liszt

Most 6 tojásból csináltam a 12 dkg liszt helyett 10 dkg ment és hozzá keverve 2 dkg kakaó.
Először a tojás fehérjét verjük fel félig, beletesszük a cukrot mindet kemény habbá verjük.
 
Egyenként hozzá keverjük a tojás  sárgáját ( habverő legkisebb fokozatával. ).
 
 Utána a liszt kakaó keverékét kanalanként.


Sütő papírral kibélelt  tepsibe tesszük.
 
180 fokos előmelegített sütőbe tesszük.
15-20 percig sütjük.
Sütés közben kikeverem a krémet.
Hozzávalók:
4 dl       Hulala tejszín
2 kanál               kávé
10 dkg        porcukor
2 csomag  3 in 1 kávé por


Először a tejszínt keverjük ki félig utána a porcukor a kávé + por.
Könnyű habbá verjük.


A piskótát kisülés után a tepsin hagyjuk kihűlni.
Széleit levágjuk a   krémet rákenjük feltekerjük.
Maradék krémet rákenjük kakaós porcukorral megszórjuk.









LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

AddThis