2010. június 27., vasárnap

Szülinapi csoki tortám.

Ma egy évvel több vagyok mint tegnap voltam. Pénteken előre elkészítettem a tortám és már tegnap is ettünk a belőle. Tibi megy táborba holnap és így két nap eheti ő is!
Hozzávalók :

Hozzávalók a piskótához: 
6    db        tojás
36    dkg      cukor
24     dkg      liszt     
 2  dkg    szódabikarbóna
6    kanál víz 
Krémhez: 
2  csomag     csokis puding por
6 dl     tej
25     dkg      margarin
18     dkg  porcukor. 


Tojásokat szétválasztom. Fehérjét kemény habbá verem. Sárgáját a cukorral kanalanként a vízzel jó alaposan felverem (kb 10 perc). Habverő legmagasabb fokozatán. 1-es fokozatra  leveszem a habverőt kanalanként hozzá keverem a tojás fehérjét és az átszitált lisztet és szódabikarbonát. 

Két lapban sütöttem 22 cm-es keretben 200 fokos sütőben
Különbség annyi, hogy a két lapot 4 lapba vágtam. 
Képek a tortáról.
 





2010. június 22., kedd

Bagettek.

Ma sütöttem Limara féle sajtos bagettet kicsit másképpen.
Három féle. 
Hozzávalók: 
 140   g   kefir 
 2    dl.   víz 
 1,5  kanál   burgonya pehely 
 1,5   kanál  zab pehely  
 2  tk  só 
 1  tk  sikér 
 0,5  dl  olaj (oliva) 
25  dkg  Öregtészta. 
 5  dkg   teljes kiőrlésű  tönköly liszt 
 5   dkg  zab pehely liszt  
 10  dkg  tönköly liszt    
 15  dkg   rétes liszt  
 15  dkg  finom  liszt 
1  tk  cukor   
2  dkg  élesztő 
Továbbiakban úgy jártam el mint Limara. 
 Kelesztés után három bagettet formáztam sütő papiros  tepsire tettem letakarva kelesztettem 0,5 órát . 
 Lespricceltem vízzel egyet simán hagytam: 

 
Egyet magokkal szórtam :

 
Egyet sajttal: 

 
Két szeletke: 

 
Nagyon könnyű és finom. Köszönöm a receptet Limarának! 

2010. június 21., hétfő

Köröm pörkölt.

Csütörtökön voltunk a Lidl-be vettünk egypár dolgot ( lesz amire visszatérek) . Köztük nagyon szép pörköltnek való körmöt amiben volt csülök meg farok 2 kg-os kiszerelésben. gondoltam megoldódott a hétvégére a főzés de mint utóbb kiderült, hogy csak Jani ( párom) meg én szeretjük a köröm pörköltet  . Szombaton megfőztük esszük három napig (tehát ma is) meg ment a fagyasztóba úgy három adag!
Jöjjön a recept!
Hozzávalók: 
2   kg     köröm
6   fej     vöröshagyma
2   gerezd   fokhagyma
1   db         paprika
1   db         paradicsom
2   db         szárított erős paprika (kicsik)
                  só, bors, piros paprika ízlés szerint.
5   dkg       füstölt szalonna, olaj, viz.

Hagymát szalonnával olajon megpároltam hozzáadtam a paprikát paradicsomot fűszereket azaz készítettem pörkölt alapot. Összeforralás után beletettem a körmöt és a csülköt. Vizet öntöttem rá annyit, hogy jól el feddje. Körülbelül 3-4 órát főztem. Főt krumplit és csemege uborkát adtam hozzá.

2010. június 18., péntek

Puncs krémes torta.

Ez a torta gyorsan elfogyott, elfelejtettem szeletelve fotózni. Amikor eszembe jutott már nem volt belőle.
Gondolom  finom volt ezért történt ez! :) Nekem is nagyon ízlett igaz én mindent szeretek ami puncsos. 

Piskóta hozzávalók:
 5   db     tojás
30  dkg   cukor
18  dkg   liszt
2    dkg   kakaó
1    dkg   szódabikarbóna
5  kanál   viz

Krém:
2 csomag   puncs pudingpor
6   dl          tej
15  dkg      porcukor
20  dkg      margarin 
                  rum aroma

Dekorációs krém:

10  dkg    margarin
  1  dkg    kakaó
  2  dkg    porcukor
 
Tojásokat szétválasztom. Fehérjét kemény habbá verem. Sárgáját a cukorral kanalanként a vízzel jó alaposan felverem (kb 10 perc). Habverő legmagasabb fokozatán.
1-es fokozatra  leveszem a habverőt kanalanként hozzá keverem a tojás fehérjét és a liszt kakaó keverékét.
200 fokos sütőben 40 percet sütöttem.
Közben 6 dl tejből 2 puncs pudingból pudingot főzők.
Kihűtöm. 20 dkg margarint 15 dkg  porcukorral kis rum aromával jól kikeverem hozzá adom a kihűlt pudingot ezzel is jól kikeverem.
A kihűlt piskótát ketté vágtam megtöltöttem a 2/3 krémmel. Oldalát tetejét megkentem a maradék 1/3 krémmel. Dekoráltam a margarin porcukor kakaó  jól kikevert krémjével.

2010. június 17., csütörtök

Zöldborsó leves.

Hozzávalók:
1   kg     zöldborsó
5  szál    sárgarépa
2  szál    fehérrépa
petrezselyem, só, bors, vega füszer keverék,
1  kanál liszt
4  dkg   tészta



A zöldborsót és a zöldségeket megpucoltam, megmostam,felkarikáztam olajon a fűszerekkel megpároltam.
3 liter vizet felforraltam megsóztam, beletettem a megpárolt zöldséget és borsót a tésztát. Közben a megmaradt olajon megpároltam a felvágott petrezselymet.  1 kanál lisztet hozzá adva rántást készítettem.
Amikor a zöldségek és a tészta megpuhult hozzá adtam a rántást a leveshez. Összeforralás után tálaltam.

2010. június 12., szombat

Lecsó (tojással).

                                                   Lecsó volt az ebéd csütörtökön és tegnap.
 Hozzávalók:  
3   fej vöröshagyma 
 5   dkg   füstölt szalonna 
 étolaj vagy zsír ízlés szerint ( én most olajat használtam)
1,5   kg   paprika 
 60  dkg  paradicsom   
 30  dkg  lecsó kolbász 
5  dkg  szeletelt gyulai kolbász  ( ez volt itthon)  
só, bors, piros paprika, csípős paprika krém.

A szalonnát felkockáztam olajon megsütöttem. A megpucolt felkockázott vöröshagymát hozzáadom üvegesre párolom. Leveszem a tűzről hozzáteszem a fűszereket öntök rá 1 dl vizet forralom egyet. Ezután hozzá adom a megmosott felszeletelt paprikát, paradicsomot. Fedővel lefedem párolom 15 percet. Fedőt leveszem beleteszem a kolbászokat és készre főzőm. Kivettem belőle két adagot egy serpenyőbe, felvertem 4 db tojást pici sóval és ráöntöttem a lecsóra. Készre sütöttem. Tálaltam és saját készítésű  kenyeret  adtam hozzá. Ez a mennyiség körülbelül 8 adag.

2010. június 10., csütörtök

Fagylaltok.

Hozok ebben a nagy melegben egy kis fagyi képeket:


Recepteket innét vettem.
Eper, banán, citrom, készült mostanában. Lidl-ben vettem a dekorációs csokit, mogyorót, cukor díszt és az ostyákat. Recepteket kicsit módosítottam gyümölcs fagyikba tej helyett kefirt teszek szerintem sokkal finomabb!

2010. június 6., vasárnap

Vörös boros marha pörkölt.

Első bejegyzésem lesz ahová dia vetítőt tettem be. Majd kiderül, hogy fog működni. Fázis fotós bejegyzéseimet ezután így szeretném közzé tenni.
Ezután az étellel fogok foglalkozni.
Hozzávalók:
1,5 kg marha comb
6 fej vöröshagyma ( nagyobbak)
4 gerezd fokhagyma
1-1 db paprika (bogyiszlói) és paradicsom
só, bors, piros paprika, csípős paprika krém
2 dl vörösbor ( boglári spatburgunder lásd a képen)



A húst felkockáztam, megmostam. A vöröshagymát megpucoltam felkockáztam olajon megpároltam, sóztam. Rátettem a húst. Megpucoltam a fokhagymát nyomóval rátettem a húsra a borssal, paprikával és a paradicsommal együtt. Hagytam a leve nagy részét elpárolódni. Rátettem a pirospaprikát és a csípős paprika krémet.
Lefedtem és hagytam két órát főni. Persze azért közben ránéztem és pótoltam a vizet rajta.
Amikor puhára főtt ráöntöttem a vörösbort hagytam negyed órát összefőni az ízeket.
Tarhonyával és csemege uborkával tálaltam. Vörösbort ittam utána. :)

Dió torta.

Picit túl dekoráltam de ennek is oka van. 3 féle habzsákot próbálok használni.
 Nyáron több ünnepünk van és erre gyakorlok most már minden héten.  
A dekorálás itt is egy próba volt lehetne szebb is de most ez van. Ízre nagyon finom lett aminek örülök! 
Közeliben ilyen lett a dekoráció! 
Hozzávalók a piskótához: 
5    db        tojás
30    dkg      cukor
20     dkg      liszt 
1      dkg    szódabikarbóna
5    kanál víz 
Krémhez:
0,5  l   tej 
3  púpozott kanál liszt 
20  dkg  margarin 
 15 dkg    porcukor 
 10  dkg   dió
rum aroma , 
1 csomag vaníliás cukor 
Tojásokat szétválasztom. Fehérjét kemény habbá verem. Sárgáját a cukorral kanalanként a vízzel jó alaposan felverem (kb 10 perc). Habverő legmagasabb fokozatán. 1-es fokozatra  leveszem a habverőt kanalanként hozzá keverem a tojás fehérjét és az átszitált lisztet és szódabikarbonát. Téglalap alakú keretes tepsiben 200 fokon 40 percet  sütöttem.
Közben előkészítem a krémet. Tejben forrásig felfőzőm a lisztet félre teszem kihűlni.  
Szoba hőmérsékletűre kihűlt beteszem a hűtőbe.
Kikeverem közben a margarint és a porcukrot.
A kihűlt tejes krémet hozzá keverem. Ketté vágom a kihűlt piskótát megtöltöm a krémmel és dekorálom.

Dekor krém: 10 dkg margarin, 3 dkg porcukor 1 kávés kanál kakaó habosra keverve.
Ezt én először vajjal készítettem de úgy kemény lett a krém ezért tettem hozzá 5 dkg margarint meg pici porcukrot de igy meg túl sok lett. Ezért legközelebb margarinnal készítem a   fenti módon.
 

2010. június 5., szombat

Mexikóis rizses hús.

Könnyű tavaszias ebédünk volt tegnap és ma. 
  Hozzávalók ( 8 adaghoz) :
 75 dkg pulyka mell de bármilyen más sovány hús jó hozzá
 25 dkg mirelit mexikóis keverék
40 dkg rizs , só, bors, Vega fűszer, petrezselyem, olaj.

Kockára vágjuk a húst jól megmossuk lecsöpögtetjük.  
Felmelegített  olajba tesszük, sózzuk, borsozzuk, rátesszük a vega fűszert.
 Lefedjük fedővel és körülbelül 40 percig pároljuk ( puha legyen).
 Lesütjük zsírjára  rátesszük  a  mexikói keveréket és azzal is zsírjára sütjük.
 Jól megmosott megpucolt rizst  kb 15 percig áztatjuk.
 Leszűrjük rátesszük a mexikóis húsra hozzá tesszük a petrezselymet jól átforgatjuk és felöntjük kb 1 liter vízzel.  Forrástól számítva 15 percet főzzük. 10-15 percet állni hagyjuk ezután átkeverjük és tálaljuk.


2010. június 2., szerda

Sajtos rúd.

Nagyon egyszerű recept kezdők is nyugodtan belevághatnak! 
 Hozzávalók:
1 csomag mirelit leveles tészta
15-20 dkg reszelt trappista sajt 
tejföl a kenéshez kicsi sóval kikeverve. 
A sütőt 200 fokra bekapcsolom. Sajtot lereszelem. A felengedett leveles tésztát kinyújtom megkenem tejföllel megszórom reszelt sajttal. Derelye vágóval rúdakat vágok. Sütőpapírral kibélelt nagy tepsire rakom.
Szép pirosra sütőm.   






LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

AddThis