2013. február 16., szombat

Méteres


Régi nagy kedvenc ez a süti de még csak másodszor készítettem úgy gondoltam nem vagyok hozzá elég ügyes persze másodikra még messze vagyok a tökéletestől de azért alakul. A receptet párom nagynénjétől Manyi nénitől kaptam amit innét is köszönök. Másik gond velem van vannak dolgok amit bizonyos párosításban nem birok. Itt egy elszúrt piskóta kapcsán amibe egyik összetevőként olaj volt nagyon nem sikerült és iszonyatosan kiéreztem az olaj ízt ezért is féltem elkészíteni ezt megoldottam nem tettem bele olajat ( előzőnél tettem ki is éreztem az ízét) helyette kókusz zsír ment amit felolvasztottam.
Hozzávalók:
6       db      tojás
30    dkg     cukor
30    dkg     liszt
kicsi sütőpor
1      dl        olaj  ( kókusz zsír)
1,5   dl        víz
Fele mennyiséget vette egy formába tettem ami úgy néz ki kevés ezért legközelebb 4 db tojással fogok dolgozni. Először a sárga tészta készült aztán a kakaós. Egy óra szünetet tartottam közben. Egy darab formám van azért. Tészta úgy készül mint a piskóta ketté veszem a tojásokat sárgáját felverem a cukorral vízzel olajjal, fehérjéből habot verek összekeverem a sárgájás alappal ezután az átszitált sütőporos lisztet keverem hozzá, sütőpapírral kibélelt formába teszem. 200 fokra előmelegített sütőben sütöm.   Kakaós tésztánál egy kanál lisztet vissza veszek és egy kanál kakaót teszek bele  ugyanúgy készül mint a sárga tészta.

Krém hozzávalók:
1/4   liter      tej
1      cs.        puncs puding por
20    dkg      ráma  ( nálam vaj)
16    dkg      porcukor
1  kanál  rum ( nálam 1 kávés kanál rum aroma)
Pudingot megfőzöm lehűtöm. Vajat porcukorral, rum aromával kikeverem hozzá adom a pudingot azzal is jó habosra keverem. A tésztát borda mentén felszeletelem szeletenként krémmel megkenem egy sárga és egy barna tészta váltakozásával. Amikor kész csokimázzal bevonom.
Csokimáz ( saját régi recept)
4  kanál meleg víz, 10 dkg cukor, 1 tábla ét csokit össze melegítek tűzről levéve 3 dkg vajat keverek hozzá.
Krémből kimaradt ezt  habzsákba tettem és  dekoráltam vele a sütit.

 
 Csokis tálca oka, hogy nem mertem rácsra tenni, nehogy szét hulljon. Tudom nem túl szép legközelebb jobban figyelek. Finom lett bevált a kókusz zsír legközelebb kicsit többet teszek bele.  

10 megjegyzés:

Zsóka írta...

Én nap mint nap tizesével látom a métereseket,amit egy ismerősöm profi módon (megrendelésre) süt.Nyugodj meg,a Tied semmivel sem csúnyább!!!

Mary írta...

@Zsóka
Zsóka köszi szépen megnyugtattál! :)

marisz57 írta...

Nagyon szép lett, remek a díszítése is!

teller-cake írta...

De rég ettem ilyet, pedig nagyon szeretem! Be is ütemezem magamnak a közeljövőre, köszi az ötletet!
És szerintem is szép lett! :)

Marika63 írta...

Vagy 20 éve készülök megsütni ezt a sütit, de eddig nem volt merszem. Szóval, istenien néz ki, azt hiszem itt az ideje az elkészítésének.

Jutka írta...

Nagyon guszta, imádom!

Mary írta...

@marisz57
Köszi szépen Marisz! :)

Mary írta...

@teller-cake
Teller-cake örülök, hogy adtam ötletet! :)

Mary írta...

@Marika63
Marika biztos sikerülni fog!!:)

Mary írta...

@Jutka
Jutka köszi szépen! Én is! :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

AddThis