2013. február 16., szombat

Méteres


Régi nagy kedvenc ez a süti de még csak másodszor készítettem úgy gondoltam nem vagyok hozzá elég ügyes persze másodikra még messze vagyok a tökéletestől de azért alakul. A receptet párom nagynénjétől Manyi nénitől kaptam amit innét is köszönök. Másik gond velem van vannak dolgok amit bizonyos párosításban nem birok. Itt egy elszúrt piskóta kapcsán amibe egyik összetevőként olaj volt nagyon nem sikerült és iszonyatosan kiéreztem az olaj ízt ezért is féltem elkészíteni ezt megoldottam nem tettem bele olajat ( előzőnél tettem ki is éreztem az ízét) helyette kókusz zsír ment amit felolvasztottam.

2013. február 10., vasárnap

Paprikás krumpli pulyka apró hússal


Nem is tudom minek nevezzem étel. Ilyet még nem készítettem viszont családom azt mondta, hogy nagyon finom lett jöhet máskor is! :) Pulyka apró húsból vettem 1 kilót ezt ketté vettem egyik feléből mexikói rizses hús lett másik feléből ez az étel készült. Két közepes hagymát megpucoltam kockára vágtam zsíron megpároltam és pörkölt alapot készítettem só, bors, csípős és piros paprika, kömény, majoránna hozzá adásával.  Ebbe ment a kockára vágott jól megmosott hús. Körülbelül egy órát főztem ekkor ment hozzá a megpucolt kockára vágott krumpli együtt puhára főztem. Csemege uborkát adtam hozzá. Legközelebb füstölt szalonnát is adok hozzá de így is finom volt.

2013. február 4., hétfő

Gomba paprikás orsó tésztával


Egyszerű gyors könnyen elkészíthető étel. Sokszor készül nálunk máj és ezt csak férjemmel szoktuk enni, mert fiaim nem szeretik. Egy ilyen alkalomkor készült a gomba paprikás. Két személyre írom a receptet.
Hozzávalók:
40   dkg   csiperke gomba
1 nagyobb fej vörös hagyma
olaj, só, bors, piros paprika, tejföl, liszt,
16 dkg orsó tészta

A gombát megpucolom felszeletelem, jól megmosom és lecsepegtetem. Hagymát megpucolom, apró kockára vágom olajon üvegesre sütőm. A fűszerekkel pörkölt alapot készítek tűzről levéve. Ráteszem a gombát és fedő nélkül párolom addig amíg a levét elfövi. Ekkor tejföl és a liszt keverékével behabarom. 
Forrásban lévő sós olajos vízben kifőzöm a tésztát amit meleg vízzel leöblítek és tálalom.

2013. január 27., vasárnap

Pizza és pizzás csigák


Régóta  készítem én a pizza tésztát  sok félét kipróbálva. Nem vagyok mesterszakács-nál akadtam erre a pizza alap tészta receptre. Háromszor készítettem el és nagyon bevált. Most nem másolom ide a receptet érdemes benézni a fenti linkre. Alap tészta recept elkészült én három felé vettem egy rész ment a hűtőbe másik kettőből két gáztepsi pizza készült amit négyen fogyasztottunk. Pizza szósszal lekentem sonkát kolbászt tettem rá és sajttal megszórtam.  Sütés előtt még körülbelül 10 percet hagytam kelni ezután 220 fokra előmelegített sütöttem készre.

2013. január 14., hétfő

Counter Strike torta



Torta után megint torta... Hétvégére készült és frissen szerettem volna bejegyzést írni róla. Inkább a bevonásról alapanyagokról és dekorációról fog szólni. Torta mérete 33x21 cm volt 10 tojásos piskótából banán puding alapú vajas krémmel készült.
Bevonat ismét pillecukros fondant volt amihez nem vajat hanem kókusz zsírt adtam ezzel a fondant könnyebben kezelhető volt a fehéren maradt fondant szép fehér maradt nem sárgult be. Festék amit begyúrtam a fekete bevonatba por festék. A középső logót wilton gél és vodka keverékével festettem ha ez elfogy teljesen átváltok por festékre, mert könnyebb vele a festés. A pisztoly és a tőr por festékkel festettem szintén vodkával hígítva.   A felirat vékonyra vágott fondant-ból készült kézzel. A dekoráció több mint hat órát vett igénybe.  Bár a minta nem teljesen az én világom de ennek ellenére élveztem  a készítését mivel szeretem a változatosságot. :) Por festéket a Vámház körúton lévő Ázsia bt-nél szereztem be. Párom sokat segített a készítésnél köszönöm Neki!:)

2013. január 5., szombat

Szilveszteri csokikrémes torta



Még egy darabig a tavaly készített ételek, sütik jönnek. Szilveszteri tortámat láttátok most kicsit részletesebben leírom, hogy készült.
10 db tojásból készítettem piskótát 28x20 cm-re állított sütőkeretben (alap recept itt).  Elkészítem a csokis krémet ( alap recept itt). Amikor a piskóta jól kihűlt (én általában a betöltés előtti este sütőm meg) három felé vágom betöltöm a csokis krémmel:

 
Beteszem a hűtőbe elkészítem a bevonó vajkrémet. Ami 15 dkg vajból és 4,5 dkg porcukor habosra kavart keverékéből állt.  Ezután megint hűtés jön szerintem szebben lehet burkolni ha legalább 6 órát tölt a hűtőben. Most pillecukor fondant használtam aminek receptje itt található. Bevonás  előtt mikróban felmelegítettem olajos szilikon kesztyűs kézzel jól átgyúrtam, mert nagyon kemény volt.
Fondant kinyújtása után bevontam vele a tortát.


Ezután a háttérben álló Törley pezsgős üveg alapján elkészítettem a zöldre színezett fondant üveget. :) Erre rákerültek a kézzel festett címkék. Az egész kicsi vajkrémmel került a tortára. Ezután jöttek a betűk:

Egyenként kerültek a tortára rögtön kiszúrás után. Torta készítés egyik legnehezebb feladata nekem, mert ha nem porcukrozom akkor nem tudom kiszúrni de ettől viszont törik a vékonyra kiszúrt betű.
Végül is ez is kész lett. Végén bordóra színezett vajkrémmel dekoráltam csillagcsővel. Ritkán írom ezt de most megvoltam a tortámmal !  Maga a dekoráció már ősszel a fejembe volt és öröm volt kivitelezni! Ezzel fejezem ki a Törley pezsgő iránti tiszteletemet! :)

2013. január 2., szerda

Szilveszterre készült pogácsa és sós tea sütemények


Karácsonyra elég sok édesség készült és még Szilveszterre is maradt ezért édes csak a torta készült.
Sósat három félét sütöttem egyik a rég bevált pogácsám a  másik Sós tea sütemény Farkas Vilmostól. Receptek a linkeken megtalálhatóak. A harmadik recept még nem szerepel a blogon most készítettem először. Kedvenc szakácskönyvemből  Horváth Ilona: Szakácskönyvéből származik.
Sós rudacskák:
Hozzávalók:
30  dkg   liszt
22  dkg   margarin  ( én vajat használtam)
2    dkg   élesztő
1      db   tojás
1/2 dkg  cukor
só és  kevés tej
Az élesztőt 1/2 dl langyos tejben 1/2 dkg cukorral felfuttatjuk. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk az élesztőt, tojássárgáját ( ezt a hozzá valóknál nem volt írva) sót és kevés tejjel összegyúrjuk. Nem szabad lágynak lennie. Én gondolkodtam azon, hogy legközelebb hűtőbe teszem egy órára. Ceruza vastagságúra kisodorjuk 8-10 cm-es rudakra vágjuk. Felvert egész tojással megkenjük  és sóval, köménymaggal megszórjuk. Én sajttal, tökmaggal és szezámmaggal szórtam meg. A sütőpapírral kibélelt gáz tepsin sütöttem 180 fokon világos rózsaszínűre.
Mindhárom sós süti finom lett.
Dani fiam Szilveszteri buliba is vitt belőle:

2012. december 31., hétfő

B.Ú.É.K. 2013


Minden kedves Olvasómnak, Követőmnek, Blogger társamnak Boldog Új Évet Kívánok! :)
Képekben mutatom be, hogy mi készült Szilveszterre:

                                                                Töltött káposzta.


                                                      Sajtos sós pogácsák és rudak.


Csoki krémes torta. Részletesen jövőre! :)


2012. december 29., szombat

Halászlé


Férjem Jani készítette és nagyon finom lett. Eddig nálunk a halászlé úgy készült hogy a kockát felfőztük bele a szeleteket a belsőséget 20 percet főt és kész. Októberben megláttam én kedves Blog Barátnémnál Vikinél ezt a finom Szegedi halászlét Janikám már akkor mondta, hogy hasonlóan készíti el Karácsonyra.
Hozzávalók:
1600 g  halászlé alap ebben vegyesen volt több féle hal
4  nagy fej hagyma, piros paprika, Erős Pista, só, bors, zsír
Paradicsom és a paprika most kimaradt belőle ( télen ritkán veszek).
Pörkölt alapot készítettünk ebbe tettük a hal apróbb részeit:

Egy órát főztük. Ezután Jani kiszedte a szálkákat és késes robotba össze mixelte.
Ehhez az alaphoz öntöttünk még  vizet körülbelül 2,5 litert.  Összeforraltuk az alap lével beletettük a nagyobb hal szeleteket: 

  
Főztük 20 percet:


Köszönjük Vikikém az ötletet nagyon finom lett! :) Nekünk két étkezésre volt  elég persze három fogásos ebédnél. 

2012. december 28., péntek

Karácsonyi menü 2012


Ez egy összefoglaló írás ami az idei Karácsonyi menünket tartalmazza. Ezek az ételek bármikor el készíthetőek.
Halászlé a napokban teszem közzé, hogy idén, hogy készült addig egy kép róla:


24.-25.-én volt ebédünk része.
24.-én rántott hal  volt sült krumplival és majonézzel:

Legegyszerűbb recept gyors és finom. 
25.-én borzas tengeri hal volt ( Lidl recept később) francia salátával, párolt rizzsel.  Recept itt is inkább jövőre.

26.-án töltött csirkecomb volt ( recept: itt csak a gomba maradt ki többi ugyanaz. ) petrezselymes burgonyával csemege uborkával:




Bocsánat a részletekben közlésért de sajnos megvagyok fázva. Remélem ,holnap jobban leszek. 



2012. december 23., vasárnap

Kellemes Karácsonyt: Karácsonyi puncs torta


Minden Kedves Olvasómnak, Követőmnek, Blogger társamnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok! :)
Maga a torta hasonló módon készült mint a Mary receptjei blogomban.
Különbség annyi, hogy 8 tojásos piskóta készült 23 cm-es keretben amit három felé vágtam és a középsőből lett a puncsos töltelék. Eszterházi fondant-al vontam be a dekoráció rajta pille cukor fondant-ból van amit én készítettem. Jönnek még torták erről majd bővebben írok majd.
Több féle sütemény készült erről és a Karácsonyi menüről következő írásom fog szólni.
Tortáról több kép:


A mintát egy Karácsonyi konyha ruha ihlette:


Készítettem gasztro ajándékot is:

Becsomagolva:


Örültek neki! Még az ünnepek alatt jelentkezem. :)

2012. december 17., hétfő

Karácsonyi előkészületek


Megsütöttem az első süteményt amit már Karácsonyra szánok. Receptje itt. Blogom már felvette az ünnepi külsőt és ezután az ünnep ételeiről és édességiről fog szólni. Persze akkor ha kiszabadulok a konyhából. :)
Előzetesként néhány kép a mézes puszedlikról:







2012. december 9., vasárnap

Les Paul gitár torta puncs krémmel ( Tibor 22 éves)


Egy év megint elmúlt! :) Idén is Gibson :Les Paul torta volt Tibor kérése úgy mint tavaly. De az idei  nehezebb kivitelezésben. A gond ott kezdődött, hogy nem kaptam a megszokott fondant a Desszert Mesternél. Gondoltam készítek pille cukorból ez 1,5 órai gyúrás után se állt össze. Csütörtökön kellett volna burkolnom hát ez elmaradt... Pénteken délelőtt vettem másik fajta bevonót ezzel kezdtem a burkolást délután. Mivel nem volt vele tapasztalatom elég nehezen tudtam burkolni vele. Valahogy csak sikerült.

Arany porfestékkel festettem le, gitár nyakat és oldalára való fondant-ba begyúrtam a por festéket.
Erre a fondant szakadt így csak kisebb darabokban sikerült a burkolás.   Négy délután és 12 órai munkám van benne. Dekorálást már örömmel készítettem és hibái ellenére is nagyon szeretem ezt a tortámat is  Tiborom öröme miatt is! :)



Ajándékai között egy Gibson elektromos gitárokról   szóló könyv is van! :)  Jövőre kíváncsi  vagyok milyen  tortát kér. :) 
Gitár torta  készítése fázis képekkel. 

2012. december 4., kedd

Zöldborsós pulykamell párolt rizzsel


Gyors finom és egyszerű. Amikor Rubin Konyhájában megláttam a Kolbászos zöldborsó pörköltet tudtam, hogy valami hasonlót én is  fogok készíteni. Vasárnap rántott pulykamell volt az egy kiló húst ketté vettem a maradék 40 dkg-os  volt ebből készült négyünknek a tegnapi ebéd.
Hozzávalók:
40   dkg   csíkokra vágott pulykamell
35   dkg   mirelit zöldborsó
1       db   közepes fej vörös hagyma
só, bors, paprika, olaj

Felkockázott hagymát megpirítom olajon hozzáadom a sót, borsót és a csíkokra vágott pulyka mellett. Zsirájára pirítom. Ráteszem a zöldborsót fedő alatt  párolom 15 percet leveszem a tűzről belekeverem a piros paprikát és összeforralom. Párolt rizst adok hozzá. ( Recept holnap).

2012. december 2., vasárnap

Advent első vasárnapjára és a blogom 3. szülinapjára


Ma van Advent első vasárnapja és blogom 3. szülinapja! :) Erre  készítettem megszokott minden napi kalácsunkat. E követő vasárnapokon különböző dekorációk fognak a blogon megjelenni! Boldog várakozást! :)

2012. december 1., szombat

Blog kóstoló 6.: Emeletes csoda - Több réteg élvezet

Interneten Emeletes élvezetként fut ez az édesség. Blog kóstoló 6. játékára készült ez a süti.
A sorsoláson Yolika receptjei oldalt húzták ki nekem. Innét választottam az Emeletes csodát.


Karácsonyi megjelenést kellett kapnia a játékon  résztvevő ételnek. Megpróbáltam ezt követni az asztal dekorációban és a sütemény dekorálásánál is. Eredeti Yolika féle recepttől eltértem ide másolom az ő receptjét és utána az enyémet.

2012. november 25., vasárnap

Női táska torta ( Louis Vuitton logóval)


Ismerős kérésére készítettem nem konkrétan a táska volt a lényeg hanem inkább  az LV monogram.
Elkezdetem rákeresni a Google-n sok féle szép táskát adott ki. Én kicsit egyénien oldottam meg a 
megbeszélt színek alapján.

2012. november 17., szombat

Star Wars torta

Most inkább a képeké lesz a főszerep. Úgy készült mint a többi tortám. Kétszer hét tojásos piskótából csoki pudingos krémmel. :)





2012. november 11., vasárnap

Nagyon csokis torta


Hétvégén készült egy másik torta is ( erről később) de ez nem nekünk lett hanem kérésre. Torta készítős hangulatom volt és valami nagyon csokisra vágytam ez lett belőle.  Már ettünk uzsonnára  nem bántam meg, hogy elkészítettem.
10 tojásból kakaós piskótát készítettem gáz tepsi teljes méretben,  sütő keretben. Kihűlés után ketté vágtam csokis krémmel töltöttem. Kívülről is bevontam krémmel.   Erre jött az olvasztott ét csoki amibe kakaóvajat kevertem ( ettől kicsit lágyabb  lett!). Maradék krémből készült rá a dekoráció habzsákkal és csillagcsővel!:)
Piskóta alap recept: itt
Krém recept: itt ebből dupla mennyiséget használtam.


2012. november 6., kedd

Burgonyás pogácsa


Recept Pelle Józsefné : Csemegék könyvéből származik. Megjelent a Nők magazinja kiskönyvtára, Kossuth könyvkiadó 1987 gondozásában. Sütni főzni komolyabban 1987-ben kezdtem el ekkor született nagy fiam Dani. :)
Recept:
Egy dkg elmorzsolt élesztőt 2-3 evőkanál langyos tejjel leöntve kissé megkelesztjük. Harminc dkg finom lisztet elmorzsolunk 10 dkg zsírral, összegyúrjuk  a megkelt élesztővel, fél tojással ( a tojás másik felét félretesszük a kenéshez), 20 dkg héjában főt áttört, kihűlt burgonyával, és kb egy fél órát langyos helyen kelni hagyjuk. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk, apró pogácsákat szaggatunk belőle, zsírozott tepsire rakjuk, tetejét megkenjük  tojással, és jó meleg sütőben sütjük. (Autentikus változat).

Leírom, hogy én hogyan készítem vagyis mit csináltam másképp. A receptből kimaradt a só persze ezt ízlés szerint kell tenni bele. Elsőnek a burgonyát főzöm meg. Én nem a legkisebb szaggatót használtam hanem a 3,5 centiméterest, legkisebb 3 centiméteres. Ujjnyira nyújtottam legközelebb 1,5 ujjnyira fogom. A tepsit nem zsíroztam hanem sütőpapírt használtam. Nagyon  finom lett legközelebb dupláját készítem, mert ez a mennyiség tegnap este fél óra alatt eltűnt! :D


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

AddThis