2012. szeptember 11., kedd

Házi mosógél és házi praktikák

Foglalkoztam régebben az allergiámmal és ezzel kapcsolatban inkább az öko mosó-mosogató  szereket részesítem előnyben. Még augusztusban akadtam rá erre az  írásra a Facebook-on. El is készítettem a mosógélt és azóta használom is rendesen de nem csak mosásra hanem takarításnál is. Oldja a zsírt   ezért tűzhelyre és erősen szennyezett edényre is jó. Felhasználható kád, mosdó, wc-t mosogatót is takarítottam vele. A szappan és a mosószóda könnyen oldódik ki mindenből ezért is jó használni. Mosógépi fehér ruhák mosásnál oxigénes fehérítőt és citrom savat teszek utóbbi megakadályozza a vízkövesedést.
Ide másolom a mosógél készítését :
 Hozzávalók: 4, 5 evőkanál szappanreszelék, 250 ml mosószóda, 2 liter víz. 
Elkészítése: egy kis lábasban feltesszük a reszelt szappant olvadni, annyi forró vízzel, ami ellepi (ez nem jelentős mennyiség, de a 2 literen kívül értendő), majd közepes lángon lassan kevergetve felolvasztjuk. Ez lehet néhány perc. Közben veszünk egy nagyobb lábast és beletesszük a 2 liter forró vizet. 
Ha a szappan elolvadt, átöntjük a nagyobb edénybe a forró vízhez, jól elkeverjük, majd mehet bele a mosószóda, amit szintén addig keverünk, amíg teljesen feloldódik. Hagyjuk hűlni, és amikor már nem meleg, felkeverjük habverővel, majd tölcsérrel átöntjük flakonba vagy üvegbe. A mosószer másnapra gélesedik és akár külön is válhat a két összetevő. Ez nem baj! Minden mosás előtt alaposan rázzuk fel és tökéletes állaga lesz. Egy mosáshoz 125 ml-t öntsünk a dobba vagy az adagolóba. Tökéletesen tisztít színes és fehér ruhákat egyaránt. Alkalmanként a zoknikhoz és a szennyezettebb fehérneműkhöz pluszban teszek még 2 evőkanálnyi aktív oxigénes fehérítőt (nátrium-perkarbonát).
Öblítőt is kipróbáltam az is nagyon jó:
Citrusos-teafás öblítő recept!
Ezt az öblítőt leginkább azoknak ajánlom, akik eddig még nem barátkoztak meg az ecettel, noha bátran használhatunk ecetet is.
Fél literes flakonba öntsünk fél deciliter almaecetet, és öntsük fel vízzel. Egy tálba csepegtessünk 10-10csepp teafa-olajat, citromolajat, muskotályzsálya illóolajat és levendulaolajat. Keverjük össze egy evőkanálnyi tejszínnel vagy valamilyen emulgeáló szerrel. Öntsük az almaecetes vízhez, használat előtt rázzuk fel. Kellemes, friss illat mellett a teafának köszönhetően nagyon jól fertőtlenít is.
Köszönet érte Fecskés Editnek és a Sokszínű vidék honlapnak.


2012. szeptember 5., szerda

Sacher jellegű torta


Nem egészen a sacher torta ezért került a címbe a " jellegű" jelző. 8 tojásos  piskótát sütöttem. Recept itt.
A kisütött piskótát hagytam  kihűlni ezután ketté vágtam és megkentem sárga barack lekvárral az alsó lapot. Ezután az egészet lekentem lekvárral.  Csoki bevonatot készítettem rá. 3 kanál vizet 15 dkg porcukrot 8 dkg étcsokoládét folytonos keverés mellett össze forraltam kevertem hozzá 6 dkg vajat ezzel vontam be a tortát. Maradt egy kis bevonat ezt kihűtöttem, kihűlés után 5 dkg vajjal kikevertem habzsákba tettem és csillagcsővel dekoráltam.


   Nem pontosan vágtam félbe de azért finom volt!

2012. augusztus 25., szombat

Vaníliás csokis babapiskótás pohárkrém

Mai ebédünk utáni desszertünk nagy sikerem volt vele. Reggel készítettem így volt ideje  kihűlni.

2012. augusztus 20., hétfő

Augusztus 20.-i új kenyerünk.

Tegnap készült, mert ma a kalács került sorra.

Kenyerem össze tétele állandóan  változik de az alap adagok Limara jól bevált kenyere.

2012. augusztus 15., szerda

Torta dekorációs kellékek 1.

Egy olyan írás jön ami dekorálásról szól és szerintem a dekorálás tortánál de bármilyen süteménynél fontos. Nekem fontos, hogy tortáim nem csak ízbeli élményt nyújtson hanem látványban is szép legyen.
Először egy tortát mutatok be és azt, mit használtam készítésénél.  

2012. augusztus 5., vasárnap

Torta gitárral ( B.C. Rich. Kerry King Wartribe modell)

Megint torta és ismét Daninak készült de ok van rá, mert augusztus 1.-én lett 25 éves. Ember lánya ilyenkor gondol bele, hogy ami nem rég  volt az 25 éve történt mondhatni öregszenek a gyerekek!
Dani a tortával.

2012. július 28., szombat

Jól bevált kalácsom

Kalács címszó alatt három kalács szerepel ez mind egy recept különböző módon elkészítve: Limara foszlós kalács receptje. Három bejegyzés a kalácsról. Mostani kalács kicsit másképp készült és még ezen kívül is lehet variálni.

Ilyen amikor elkészült.

2012. július 21., szombat

Karamell krémes torta ( Dani névnapi tortája)

Dani fiamnak ma van a névnapja mivel a  karamellt bármilyen formában szereti kicsi kora óta ezért ezzel a krémmel készült ez a torta:

A Heaven and Hell felírat egy kedvenc együttes ezért ez került  a tortára. Kelta kereszt az egyik jelképük..

2012. július 18., szerda

Poker torta

Néha kérésre is készítek tortát ez a poker  torta  ilyen   volt. Kaptam egy képet róla : poker torta. Kicsit változtattam rajta a végeredmény  ilyen lett:
Megszokott 3x3 tojásos piskótából   lapokat sütöttem  ezt kihűlés után csoki krémmel töltöttemet. Pár óra múlva lekentem vaj krémmel erre jött a zöldre színezett fondant. Előző írásomban használt fondant használtam ami egy jó minőségű fondant de a melegben ezt se volt egyszerű feltenni  de azért csak sikerült.
Kártya lapokat kivágtam és a figurákat is vágtam éles késsel és pizza vágóval. Zsetonokat kis méretű  pogácsa  szaggatóval szaggattam. Wilton gél festékkel festettem. Betűket és a számokhoz betű kinyomót használtam. Tetszett akinek készült ennek nagyon örültem. :)

2012. július 16., hétfő

3. szív alakú torta házassági évfordulónkra


13.-án pénteken volt 27. házassági évfordulónk erre készült ez a torta. 9 tojásos piskótából szív alakú formában készült. Csoki krém került belülre a megszokott puding alapú krémmel. A tortát három szeletbe vágtam krémmel megtöltöttem . Kívülről fehér csoki ganache-val vontam be.  Bevonatnak ezt a fondant használtam: http://www.desszertmester.hu/termekek/dekoracio/bevonok/fondant-feher-2.5kg-24088.
Virágoknál és a leveleknél Wilton géllel színeztem. Kellékeket amit használtam későbbiek jön egy írás. Mostanában elég sok torta készült és még két héten bellül kettő fog készülni igy közeljövőben a blog is átmegy tortás bloggá..:) Remélem nem gond. 

2012. július 8., vasárnap

Lime-os túró torta


Egész héten csak kenyeret meg kalácsot sütők. Tegnap sokat mászkáltunk így kiflit vettünk de az nem olyan mint a házi..

2012. július 5., csütörtök

Mascarpone-s gesztenyés pohárkrém


Finom  és gyors desszert. Négy pohárra elegendő mennyiség.
Hozzávalók:
250  g   mascarpone
200  g  tejszín
1 cs  habfixáló
80  g porcukor + vaníliás porcukor
250  g gesztenye massza
A tejszínt félig felverem hozzá adom a porcukrot meg a habfixálót jól felverem. Hozzá adom a mascarpone-t azzal is felverem.  Pohár aljára teszek két kanálnyit rá a gesztenye masszát tetejére a megmaradt mascarpone-s krémet habzsákból csillagcsővel nyomtam rá. 

2012. június 27., szerda

Szülinapi tortám


Mindent elterveztem előre de arra nem számítottam, hogy ennyire meleg lesz így csütörtökön nem sütöttem a négyzet alakú tortához a három lapot.

2012. június 23., szombat

Sajtos basamell mártásos pulyka medálion sült új burgonyával

   Körülbelül 70 dkg pulyka medáliont megmostam letisztítottam sóval borssal fűszereztem olajon elősütöttem. Elkészítettem a basamell mártás. 5 dkg vajon 5 dkg liszttel világos rántást készítek.  Felöntöm fél liter tejjel sóval borssal, szerecsendióval  fűszereztem  folytonos keverés mellett  felfőzöm.
Tepsit kivajazom beleteszem a hús szeleteket ráöntöm a basamell rántást, trappista sajtot reszeltem rá körülbelül 15 dkg-ot 180 fokos sütőben sütöttem 30 percet. Serpenyőben sült új burgonyát adtam hozzá. 

2012. június 18., hétfő

Tejszínes rebarbara leves


Előző bejegyzésemben írtam, hogy hozom előző heti vasárnapi ebédünk receptjét.  Közben annyi minden történt, hogy a hétvégére gondolt recepteket ma kezdem hozni.

2012. június 13., szerda

Vasárnapi ebéd



Vasárnapi de bármely ünnepibb alkalomra ajánlom ezt az ételsort:

 Tejszínes rebarbara leves.


       Sajtos basamell mártásos pulyka medálion sült új burgonyával.


       Rebarbarás egyensúly süti.
Recepteket a napokban hozom sorban.
                                          

2012. június 1., péntek

Sörkifli Mohától

Moha konyha oldalán találtam ezt a Sörkifli receptet kétszer készítettem tegnap és ma. Nagyon finom csak még meg kell tanulnom formázni:
Mai 

                                                                       tegnapi.

Többet kell készítenem, hogy megtanuljam a formázást. Köszönöm Mohának és a Kifőztük Magazinnak receptet. Mindent úgy csináltam mint Moha. Lisztet kevertem világos tönkölylisztből 15 dkg kenyérlisztből 35 dkg használtam és olívaolajat tettem bele.


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

AddThis