2013. szeptember 22., vasárnap

Csokis, tejszínes, mascarpone-s torta


Dani fiam barátjának ajándékba készítettem ezt a tortát. 5 tojásos piskótát sütöttem 17 cm-es sütőkeretben. Piskótát kihűlés után három felé vágtam. 400 g tejszínt félig felvertem 2 cs. habfixálót   és 70 g porcukorral felvertem hozzá kevertem 250 g mascarpone-t és vanília port. A kész krémmel betöltöttem a tortát és bevontam vele. Egy éjszakára hűtőbe reggel vontam csokival: 100 g cukor, 4 kanál víz 100 g étcsokoládé kis lángon krémesre kavarom tűzről levéve 30 g vajjal összekeverem. Körülbelül 1  órát hűtöttem utána vajkrémet készítettem amit a  Süteménydíszítés című újság első számából vettem. Pillangós muffin  vaj krémje ( fél adag) . Jogi okok miatt krém receptjét nem közölhetem.. Második számban található Habzsákkal és csillagcsővel díszítettem. Az újságban sütési és dekorációs kellékek találhatók. Az első hat szám és kellékei.  Eddigi kellékeket jó minőségűnek tartom. Az újság kéthetente későbbiekben hetente jelenik meg.  

2013. szeptember 11., szerda

Csont leves ( sertés karaj csontból) cérna metéltel


Hozzávalók:
1   kg    karaj csont
1   cs    leves zöldség: sárga és fehér répa, karalábé, kelkáposzta, zeller, fokhagyma, vöröshagyma.
só, egész bors 3 liter víz
12  dkg    cérna metélt
Ez a mennyiség hat adagnak felel meg.
A húsos csontot jól megmossuk és 3 liter hideg vízben feltesszük főni. A habot folyamatosan szedjük le róla.  Amikor szép tiszta lesz a leve akkor tesszük bele a sót, borsot és a zöldségeket. Én lefedve  pici rést hagyva főztem készre ami körülbelül 2 óra volt. Menet közben főztem ki sós vízben a cérna metéltet.
Egyik nap Tejfölös pogácsa  készült hozzá:
                                                               
                                                           Recept itt.

Másik nap Vanília pudingos bukta volt:


                                                          Recept itt.
Tészta receptje persze. Hétköznapi menü de azért nagyon finom.  

2013. augusztus 20., kedd

2013. augusztus 4., vasárnap

AC/DC torta Dani fiam 26. szülinapjára



 Dani fiam augusztus 1.-én 26 éves lett és mint mindig én készítettem neki a tortát.


29x 23 cm-es keretben sütöttem egy 8 tojásos sima és egy 4 tojásos kakaós piskótát. Recept itt.
 A tortába karamell krém ment kicsit másképp mint szoktam, mert nem volt itthon karamell puding.
Krém hozzávalók:
20    dkg   kristály cukor
  5      dl    tej
  2     cs     vaníliás pudingpor
  8     dkg   porcukor
25     dkg   vaj

A kristálycukorból karamellt készítek hozzáadom 2 dl tejet és tűzön simára keverem ezután jön a többi tej és a pudingpor amit készre főzök, lehűtöm. Habosra keverem a vajat a porcukorral  hozzákeverem a lehűtött pudingos krémet. Félbe vágom a sima 8 tojásos piskótát ketté veszem a krémet és betöltöm egyik felét a krémnek, ráteszem a kakaós lapot jön a krém másik fele és ráteszem a tetejére a sima piskóta másik felét.


Vajkrémet készítek a bevonásra 25  dkg porckorból és 25 dkg vajból. Ezzel bevonom a tortát és egy éjszakára hűtőbe teszem. Pillecukorból készítettem rá fondant ezzel vontam és  dekoráltam, festés Wilton géllel történt.  Kép ötletet Dani fiam egy pólója adta. Neten itt található.


Sötét háttér jobb lett volna de igy se volt könnyű dolgozni a fondant-al a meleg miatt ezért lett fehér az alap.




2013. július 30., kedd

Citromos mascarpone-s piskóta


Meleg van meg még melegebb volt. Ennek ellenére sütők főzök de blogra már sokszor nincs kedvem inkább pihenek. Vasárnapi sütink volt és finom is lett de nem a legszebb. Eleve a piskóta tésztát el is számoltam 8 tojásos de inkább 6 tojásos kellett volna. 35x23 keretben sütöttem 8 tojás 16 dkg liszt és 16 dkg cukorból.  Kihűlés után kettőbe vágtam.
Krém hozzávalók:
50    dkg   mascarpone
40    dkg   tejszín
 3       db   citrom leve
12    dkg   porcukor
2       cs.    habfixáló
+ 8 db baba piskóta
Tejszínt félig felvertem belekevertem a habfixálót és készre felvertem vele, hozzáadtam a mascarpone-t tovább kevertem ezután jött a porcukor és a citromok leve.  Piskótára kentem egy réteg krémet erre jött a baba piskóta megint krém és rá a felső piskóta lap. Kicsi krém  maradt 1 órai hűtés után ezt rákentem a sütire. Magas lett a piskóta de nagyon könnyű és finom lett. Legalább egy éjszakát állnia kell akkor a legfinomabb és a babapiskóta is puha lesz.

2013. július 13., szombat

Rózsa csokros torta 28. házassági évfordulonkra


28 év elég hosszú idő bár úgy tűnik hamar elmegy de sok szép pillanat van benne. Ami rossz azt elfelejtjük, mert felesleges vele foglalkozni elmúlik és kész Szépre viszont érdemes emlékezni..
Rózsa már kis gyerek korom óta kedvenc virágom ezért készül nálam sok rózsás torta. Esküvői csokrom is az volt.. most is az került a tortánkra.
Piskótát 10 db tojásból 20 dkg cukorból és 20 dkg lisztből készítettem 23x35 cm-re állított sütőkeretben amit sütőpapírral kibélelt gáztepsiben sütöttem.
Krém és a többi receptje itt. Bordó fondant a szülinapi tortámból maradt ami itt található. Ha régebbi fondant használok akkor azt mikróba felmelegítem és jól átgyúrom  utána ebből készültek a rózsák:


Töltés előtt a piskótát ketté vágom  végéből levágok 11,5 cm-es darabot és ezt e két részt teszem középre. További készítés úgy készül mint a focipályánál. Végén a csokrot és a többi dekorációt felteszem. Színezet vajkrémmel habzsákkal és csillagcsővel díszítettem.  :) Szerettem volna rá pici fehér virágokat készíteni rá de a fondant lágysága miatt nem jött össze. Így Oetker   virágok kerültek rá. Ma  felvágtuk és ízlett a családnak.

2013. július 6., szombat

Gulyás leves


Nagyon kedvenc levesünk és most jöttem rá, hogy a blogon még nincs fenn. Pótlom is gyorsan.

Hozzávalók:
1   kg    marhahús
3   fej    vörös hagyma
3    db   krumpli
házi csipetke
só, bors, piros paprika, piros arany, erős Pista, majoránna,  őrölt kömény, olaj
Marhahúst felkockázzuk megmossuk. Hagymát megpucoljuk felkockázzuk olajon megpirítjuk levesszük a tűzről hozzáadjuk a fűszereket felöntjük kis vízzel és összeforraljuk. Beletesszük a marhahúst. Főzzük amíg majdnem megpuhul. Felöntjük 1,5 liter vízzel.  Megpucoljuk, megmossuk és felkockázzuk a krumplit bele tesszük a levesbe. Elkészítjük a csipetkét 1 tojásból 10 dkg lisztből pici sóval és összegyúrjuk. Én deszkára teszem mint a nokedlit  és vékony csíkokra vágom  és késsel kicsiket szaggatok belőle a levesbe. Én a levesbe ami hat adag volt a fele tésztát tettem. Készre főzzük.


                                           Mellé házi fehér kenyeret adtam.

     
                                              Utána túrós palacsinta volt. Recept itt.
Családom nagyon megvolt elégedve a szombati ebédünkkel. :)

2013. július 2., kedd

Focipálya torta


Ez a tortám ismerősnek kérésre készült ezért van a fa deszkán amin dolgozni szoktam.  Belseje teljesen diós a  tészta és a krém is az. Diós piskótát először készítettem ennek ellenére  jó lett.
Hozzávalók első piskóta lap amit félbe vágtam:
8              db       tojás
16           dkg      cukor
13           dkg      liszt
 3            dkg      dió
Második piskóta lap:
4             db        tojás
8             dkg      cukor
6,5          dkg      liszt
1,5          dkg      dió
Dió krém:
2             cs.        vaníliás pudingpor
6             dl          tej
15           dkg       dió
25          dkg        vaj
15          dkg        porcukor
Vanília  por, rum aroma
Vaj bevonat:
20          dkg      vaj
20          dkg      porcukor
Fondant:
1           cs.        fehér pillecukor
30         dkg      porcukor
5           dkg      kókuszzsír
Levélzöld Wilton ételfesték zselé
 A sütőt bekapcsolom 180 fokra. Sütőkeretek beállítom 33x23 cm-re aláteszek sütőpapírt és  beteszem egy gáz tepsibe.
Piskótához szétválasztom a tojásokat először a sárgáját verem fel fele cukorral  ezután a fehérjét verem fel a másik fele cukorral tejföl sűrűségűre. Szilikon lapáttal összekeverem a sárgáját és a fehérjét.
Ezután keverem bele az átszitált dióval összekevert lisztet. Tepsibe öntöm  és kisütöm ( Gázzal kb 40 perc). Ezt még egyszer megismétlem a 4 tojásos piskótával.
Elkészítem a pudingot a tejjel vanília pudinggal és a vanília porral hideg vízben kihűtöm  ezután hűtőbe teszem teljesen kihűlni.  Ha  kihűlt  kikeverem a vajat a rumaromával és a porcukorral hozzáadom a puding alapot és habosra keverem. Félbe vágom a nagyobb  piskóta lapot és betöltöm a krémet a harmadik lappal zárom le. Elkészítem a bevonó  vajkrémet és bevonom vele. Én egy éjszakára hűtőbe teszem. Reggel szépen elsimítom rajta a vajkrémet. Pillecukorból fondant készítek  2/3-t beszínezem zölddel. Szilikon lapon torta méretére  kinyújtom és bevonom vele a tortát.  Felesleget pizza vágóval levágom. Fehér fondant-nal elkészítem a pálya dekorációt.


2013. június 30., vasárnap

Muffin sütőkeretben sütve + vanília fagylalt


Hozzávalók:
16    dkg    liszt
4      dkg    kakaó
20    dkg    cukor
20    dkg    vaj
5        db    tojás
fél      cs     sütőpor
12       g     házi vaníliás cukor
Csoki bevonat :
20     dkg    ét csoki 70 %-os
20     dkg    tejszín

Sütőt 200 fokra bekapcsoltam. A sütőkeretet 30x20 cm-re  állítom aláteszek sütőpapírt egy gáz tepsibe.
Vajat felolvasztom a tojásokkal a cukorral és a cukorral jól kikeverem mixerrel. Az átszitált sütőporos, kakaós lisztet hozzákeverem. Tepsibe öntöttem és 20 perc alatt megsütöttem. Amikor kihűlt kockákra vágtam és bevontam a csoki ganache-al  amihez a tejszínt felmelegítettem és beletetettem a felkockázott ét csokit és kis lángon jó krémesre kevertem.
Vanília fagylalt:
Hozzávalók:
0,5    l.   tej
3    db    tojás
8    dkg  cukor
2    dkg  vaníliás cukor
fél vanília rúd
20  dkg   tejszín

Tejet a  vanília rúddal meglangyosítom. A tojást a vaníliás cukorral és a cukorral jól kikeverem. Hozzá öntöm a tejet  jól összekeverem. Vissza öntöm az edénybe és majdnem forrásig kavarom ( 90 fokosra ).
Hideg vízben lehűtöm és 2-3 órára hűtőbe teszem.    Habbá verem a tejszínt hozzákeverem a fagyi alaphoz és fagyasztóba teszem 1 órára. Fagyi géppel 2x 20 percet kavarom félidőbe a fagyi gép  oldaláról levakarom. Tálaláskor a muffin tésztára gombócólom.  Nem a legolcsóbb de finom kiadós édesség. Körülbelül 12 adag.

2013. június 25., kedd

Uborka saláta

Négy személyre két kisebb vagy egy nagyobb kígyó uborkát szoktam használni.
Uborkát megmossuk megpucoljuk szeletelőn felszeleteljük és besózzuk. Sóban hagyjuk állni fél órát ezután kicsavarjuk. Fűszerezzük őrölt borssal, piros paprikával adunk hozzá két gerezd fokhagymát. Öntetet készítünk 1 kanál cukor 1 kanál 20 % ecet és 3 dl vízzel jól összekeverjük és ráöntjük a salátára. Tálaláskor tejfölt tehet rá aki szereti. Előző nap is elkészíthető akkor jobban össze érik.    

Sült új krumpli

Ehhez a körethez általában parázs krumplit veszek. Sós vízben áztatóm fél órát ez után lekaparom. Mérettől függően kettőbe vagy háromba vágom. Sós vízben felteszem főni   de nem főzöm hanem egyet forralom. Leszűröm hagyom lecsepegni ezután teflon serpenyőben fedő nélkül 3-4 kanál olajon kisebb adagokban ropogósra sütöm.  Jénai tálba teszem ha kell sütőben tarthatjuk melegen. Utólag sózom.  Négy személyre 1,5 kg-ot használok. 

2013. június 19., szerda

Sült csirke comb + töltelék.


Előző írásomban a vasárnapi ebéd volt a téma ma sült csirkecombbal  + a töltelékről írok.
Hozzávalók:
4   db   csirkecomb
só, bors, pirospaprika, majoránna, fokhagyma pucolva átnyomva és étolaj.
Fűszereket összekeverjük az étolajban. Csirkecombokat jól megmossuk és leszárítjuk   Fűszerkeverékkel  jól lekenjük a combokat és hagyjuk állni két órát ( ez lehet egy éjszaka is.).
Lefóliázott tepsiben 200 fokon 1 órát pároljuk ezután levesszük a fóliát és 1 órát sütjük ropogósra.
Töltelék hozzávalók:
1   fej    vöröshagyma
1   db    tojás
0,5 kg   gomba
4 db száraz zsemle vagy kenyér ( én 4 szelet kenyeret használtam )  , só, bors, fokhagyma, majoránna, pirospaprika, petrezselyem, étolaj. Most nem csirkemájat hanem májkrémet használtam hozzá két evő kanállal.
Gombát megpucoljuk, felszeleteljük, megmossuk és hagyjuk száradni.
Hagymát megpucoljuk felkockázzuk és olajon megpároljuk, rátesszük a gombát zsírjára sütjük, fűszerezzük és beletesszük a májkrémet. Kenyeret beáztatjuk, kicsavarjuk és rátesszük a gombás alapra. Beleütünk egy megmosott tojást jól összekeverjük és félre tesszük hűlni. Király formát kikenjük és ebbe tesszük a tölteléket fél órát sütjük. Következő részben az új krumpliról írok. 

2013. június 16., vasárnap

Vasárnapi ebéd


Mai ebédünk sült csirke combból, sült új nagyjából, külön sütött töltelékből és uborka salátából állt.
Receptek:
Sült csirkecomb + töltelék
Sült új krumpli
Uborka saláta


Desszertnek tepsiben sült muffin ét csoki ganache-vel és vanília fagyival volt.
Recept:Muffin sütőkeretben sütve + Vanília fagylalt

Jövőhéten fogok vele bővebben foglalkozni.. :)

2013. június 9., vasárnap

Sült tarja, hagymás rizzsel, uborka salátával


Hozzávalók:
4  szelet tarja (  csont nélkül)
só, bors, majoránna, fokhagyma, olaj ízlés szerint.
Tarját felszeleteljük megmossuk és papírtörlőn leszárítjuk. Jól lefűszerezzük és hagyjuk állni 1-2 órát.
Most teflon serpenyőben sütöttem először megpirítom aztán kis vízet teszek alá és puhulásig pároltam. Ezután ismét lesütöttem. Rizs receptje:  itt. Uborka saláta receptje később..

2013. május 27., hétfő

R. J. Dio emlék torta


Vannak és voltak zenészek akik éveken kedvenceimmé váltak ilyen volt R. J. Dio akinek zenéje mindig élményt adott. Május 16.-án volt három éve hogy testét átadta az enyészetnek de zenéjét hangját itt hagyta nékünk.  Metál blogomban már írtam róla de gondoltam megmutatom itt is az emlékére készült tortát. Szeretettel emlékszem rá. :) R.I.P. Dio...

2013. május 22., szerda

Gombás cukkinis sonkás calzone


Múlt  héten valamelyik este a Paprika tévén volt Jamie Oliver egy calzone recepttel ami kedvet csinált a calzone-hoz.  Régen kis méretben készítettem Limara pizza tésztájával most is ezzel készült csak kicsit másképp.
Hozzávalók:
2      tk.     só
3      ek.    olíva olaj
10    dkg.  tk. tönköly liszt
10    dkg   finom tönköly liszt
20    dkg   rétes  liszt
20    dkg   finom liszt
3,3     dl    víz
1        tk    cukor
2       dkg  élesztő

Kenyérsütőben 20 percig dagasztottam a tésztát, kelesztő tálban duplájára kelesztettem ( nálam panelben fél óra). Előre elkészítettem a tölteléket.
Hozzávalók:
50   dkg   gomba
2       db   közepes cukkini
10    dkg  pulyka sonka
20    dkg  sajt ( trappista nem volt itthon mozzarella) 
2       ek   olíva olaj
1     tub.   spar pizza szósz
só, bors
Gombát és a cukkinit megpucoltam felszeleteltem illetve felkockáztam és megmostam.Olajon zsírjára pároltam hozzá adtam a sonkát pár perc múlva  hozzá kevertem a pizza szószt és összeforraltam. Kicsi kb 5 dkg sajtot reszeltem bele.



A megkelt pizza tésztát 8 felé osztottam egyenként  kör alakúra  nyújtottam és megtöltöttem, félbe hajtottam és formáztam. Sütő papírral bélelt tepsire tettem és 20 percet kelesztettem. Sütőt 230 fokon előmelegítettem és a sajttal megszórt vízzel lespriccelt calzone-t körülbelül 35 percet sütöttem.   Jó ötlet volt elkészíteni, mert finom lett.



2013. május 18., szombat

Epres mascarpone-s fagyi


Kép sajna nem adja vissza, hogy mennyire finom! :) Eper és mascarpone találkozásából nem jöhet ki rossz dolog az már biztos.
Hozzávalók:
20   dkg    eper
10   dkg    porcukor
25   dkg    mascarpone
40   dkg    tejszín
1       kk   citromlé
Az epret össze turmixoljuk, tejszínt félig felverjük hozzá keverjük a cukrot és teljesen felverjük, hozzáadjuk a mascarpone-t az epret és a citromlét jól összekeverjük:


Egy órára betettem a fagyasztóba  ennek letelte után fagyi géppel kétszer 20 percet első 20 perc után kicsit átkavarom. Nagyon finom érdemes kipróbálni! :) 

2013. május 5., vasárnap

Anyák napjára!


Nagyon sok boldogságot minden anyukának nagymamának és dédimamának!

Recept:
Mary receptjei oldalamon található. 

2013. május 1., szerda

Epertorta


Egyszerű akár kezdőznek is ajánlható recept. Megszokott piskótát sütöttem 5 tojásból 8 dkg lisztből 2 dkg kakaóból és 10 dkg cukorból 23 cm-re állított keretben.  Recept itt. A kisült piskótára a vanília krém így készül: Két csomag Vanília pudingot elkészítünk 6 dl tejben én most kicsi por vaníliát tettem bele. Kihűtjük. 15 dkg vajat 10 dkg porcukorral habosra keverem ebbe keverem bele szintén habosra a kihűlt pudingot. Ezt a krémet kenem rá a tortára amit kivettem a keretből de vissza is helyezek rá.   Körülbelül 20 dkg epret megpucolok és megmosom. Vizet leszárítom róla papír törlő kendővel.  Ezután negyedekre vágtam és rátettem a krémre hűtőbe tettem. Oetker torta zselatint használati utasítás szerint elkészítem és bevonom vele a tortát. Aránylag gyorsan elkészíthető ennek ellenére nagyon finom sütemény.

           
                                                         Egy szeletkét ki kér?

2013. április 26., péntek

Díjat kaptam..


Díjat kaptam először Rozától a Szölöhegyi mesék, konyhák mindennapok blog írójától ezután ugyanezt a díjat megkaptam Olgistól a Receptjeim, napjaim történései  blog írójától is Köszönöm szépen mindkettőtöknek a díjat! :) 


A díjnak szabályai is vannak:

1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat.
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.

Következő négy blognak adnám át a díjat sok szeretettel:

Nagyon sok jó recept mellett Rubinnál művészeti vonatkozású írások is megtalálhatóak. Igényes szép blog.

Németországban élő blogger társunk nagyon finom ebédek mellett csodás kenyereket, süteményeket és savanyúságokat készít. 

Sok finom sütemény étel található Adélnál sok színű nemzetközi receptekkel. 

Margónál fantasztikusan szép péksütemények találhatóak. 

 

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

AddThis