Nálunk általában egy évben egyszer készül kocsonya és ez általában januárban szokott lenni.
Az ok egyszerű csak a férjem eszi a családban így ilyenkor 3-4 napig ezt eszi és ez kitart egy évre.
Ebből keveset nem éri meg készíteni!
Hozzávalók:
2 kilós kocsonya hús ( lidl-be vettük jobbára körömből, bőrkéből, csülök darabokból állt)
0,5 kiló füstölt oldalas
1 sárga és 2 fehér répa
4 fej hagyma
1 egész fokhagyma, só, bors, erős paprika
Húsokat alaposan megmossuk létisztíjuk.
Feltesszük főni úgy, hogy a víz jól ellepje erre körülbelül 3-4 liter ment.
Beletettem a zöldséget és a fűszereket folyamatosan szedtem róla a habot.
Vizet közben pótolom. Teljesen puhára főzzük a húsokat úgy, hogy a csont simán kijöjjön belőle.
Ez körülbelül 3-4 óra. Kiszedtem a húsokat hagyom kicsit hűlni aztán kicsontozom.
Közben a levet leszűrtem egy másik edényben. Hideg helyre tettem.
Elosztotta férjem a húst három nagyobb jénaiban a kihűlt lét ráadagolta és hűvös helyre tette.
Piros paprikával meglehet szórni és kenyeret adunk hozzá.